Mire figyeljünk a műtét előtti napokban?


A legtöbb állatorvosi műtét előre egyeztetett időpontban történik, így van lehetőség mind a gazdi, mind az állat részéről a megfelelő előkészületekre.

Az alábbiakat érdemes kedvencünkkel kapcsolatban megfigyelni, illetve azokról az orvost tájékoztatni:

  • általános közérzet, viselkedés,
  • étvágy, mozgás, ürítési szokások,
  • korábbi műtéti tapasztalatok, altatási komplikációk,
  • allergiás reakciók gyógyszerekre vagy oltásokra.

Az állat éhgyomorra érkezzen: A beavatkozás előtti 3-4 órában már lehetőleg ne adjon enni a cicának! Víz legyen számára továbbra is elérhető, de a váróba lépés előtt már ne engedje inni kedvencét.

Fontos: A műtét reggelén biztosítsa, hogy az állat elvégezhesse a dolgát (széklet, vizelet), ez is hozzájárul a sikeres altatáshoz.

A beavatkozásra a megbeszélt időpontban pontosan is lehet érkezni, illetve lehetőség van arra is, hogy reggel 8 óra után, a megbeszélt időpontnál korábban érkezzenek.

Teendők a műtét/bódítás után


A cicáért a műtét után 1-2 órával lehet jönni, ekkor már éber állapotában fognak újra találkozni.

Az altatás vagy bódítás után állata fokozott odafigyelést igényel, különösen az első 24 órában. Fontos, hogy ne maradjon magára még akkor sem, ha általában a kertben tartózkodik – biztosítson neki zárt, kényelmes, ha szükséges, fűtött helyet.

Lehetséges tünetek az első órákban:

  • kábultság, bizonytalan mozgás,
  • hányás, remegés,
  • fáradékonyság.

Étkezés:

A műtét napján, ha az állat teljesen felébredt, inni kaphat, de enni csak este vagy másnap adjunk neki. Fokozatosan térjünk vissza a tápláláshoz könnyű ételekkel (pl. főtt rizs, főtt, sovány hús, beáztatott száraztáp), a szokásos adagot több részletre elosztva. Kerülendő a tej, nyers hús, csont, zsíros vagy fűszeres ételek.

Fogkőeltávolítás, foghúzás után néhány napig kizárólag száraz táppal etessünk! 

Gyógyszerek:

Műtét utáni fájdalomcsillapításra tablettát fogunk biztosítani. A fájdalomcsillapítót napi egyszeri alkalommal, 4 napon át kell majd adni.
Amennyiben antibiotikumos kezelés is szükséges, annak adagolásáról a kezelőorvos ad tájékoztatást.

Fekhely:

Meleg, kényelmes, puha fekhelyet biztosítson, de ne használjon melegítőpárnát vagy lámpát, mert ezek túlhevülést okozhatnak.

Sebvédelem:

  • A műtéti seb külön gondozást, fertőtlenítést nem igényel. Az állat semmilyen körülmények között nem nyúlhat hozzá a sebéhez, mert ez a műtéti terület elfertőződéséhez illetve varratelégtelenséghez vezethet. Ebben az esetben az utókezelés kötségei az állat tulajdonosát terhelik. Amennyiben szükséges, sebvédelemre műtét utáni ruhát vagy gallért biztosítunk.
  • Varratszedésre általános esetben 10 nap múlva kell jönni. A varratszedés árát a műtét ára már tartalmazza, további költségek csak bódításban történő varratszedés esetén merülhetnek fel (pl. szájüregi beavatkozás után).
  • Varratszedésre kandúr macska ivartalanítása után nem kell jönni. A nőstény macskák ivartalanításakor felszívódó fonallal történik a sebzárás, így velük sem kötelező varratszedésre jönni. A műtéti seb gyógyulása azonban egy hosszabb folyamat, ezért javasolt a nőstény cicát a műtét után 10 nappal elhozni kontrollra/varratszedésre.
  • Ha a seb PIROS vagy KEMÉNY, DUZZADT, FÁJDALMAS, VÉRZŐ vagy VÁLADÉKOZÓ, akkor mielőbbi kontroll javasolt!

Mozgás:

Műtét után 1 napig kell zárt helyre korlátozni a cica mozgását, másnap reggeltől ki lehet engedni.

 

Pár szóban még szeretnénk a nőstény macskák ivartalanításakor alkalmazott műtéti tecnikánkról is tájékoztatni, mivel a műtét a has bal oldalán, horpasztájékon történik, nem pedig a has alsó középvonalában.

Ennek előnyei az alábbiakban foglalhatók össze:

  • Mivel a törzs oldalán van, a seb folyamatosan kontrollálható, nem kell a seb ellenőrzéséhez a cicát megfogni és a hátára fordítani.
  • A seb az izmok preparálásával készül és nem az izmok átvágásával, ezért sokkal hamarabb gyógyul, kevéssé fájdalmas.
  • Mivel oldalt van, a seb nem terhelődik, a hasi képletek nem feszítik  a sebet.
  • Bőrseb és az izomseb nem egy metszési vonalban van hanem a 2 réteg egymáshoz képest eltolt helyzetű, ezért egy esetleges bőrvarrat elégtelensége sem tudja az izomseb sérülését előidézni (ha a külső varrat kiesik, a belső ép marad).

Ezzel a Magyaroszágon alig alkalmazott tecnikával sokkal könnyebb, biztonságosabb és gyorsabb felépülést tudunk a műtött cicáknak biztosítani.

 

Lehetséges komplikációk és mikor kell orvoshoz fordulni?


A legtöbb műtét problémamentesen zajlik, de előfordulhatnak szövődmények. Az alábbi esetekben azonnali orvosi ellátás szükséges:

  • erős, folyamatos vérzés a seb helyéről,
  • eszméletvesztés vagy reagálás hiánya,
  • puffadt, feszes has,
  • minden olyan tünet, amely a gazdit nyugtalanítja.

Éjszaka vagy ünnepnap hívható ügyeletek:

 

Budapesti Állatkórház
1135 Budapest, Lehel u. 43.
+36 1 350 0361

Búza Utcai Állatorvosi Rendelő
1033 Budapest, Búza u. 10
+36 30 013 2318
+36 30 013 2319

Juhász Tamás Kisállatkórház
1118 Budapest, Péterhegyi út 46.
+36 1 310 1106
+36 1 310 0108
+36 1 310 1154

Primavet
1152 Budapest, Rákos út 60.
+36 1 306 1364

Supervet Állatorvosi Rendelő
1205 Budapest, Nyáry Pál u. 72.
+36 1 814 2800